Az idő is nekünk kedvezett, hiszen az előző hétvége rekkenő forróságának és a hétközben tapasztalható erősen kora tavaszias hűvösnek nyoma sem volt. Pont a túrázásnak megfelelő időjárás volt.
Szombat reggel kicsit ( nagyon ) álmosan ébredtem, de így jár az, aki előtte éjszakába nyúlóan bulizik:-) Reggel hét órakor megfordult a fejemben, hogy a telefont a szundi üzemmód helyett, az ébresztőóra kikapcsolása módra változtatom, de természetesen nem tettem meg , hiszen már régóta szerveztem , terveztem ezt a túrát. Arról nem is beszélve, hogy magamon kívül még nyolc barátommal szúrtam volna ki:-)
A kevés alvásnak köszönhetően valószínűleg egy csiga is hamarabb összekészítette volna a cuccait, mint én tettem:-)
A tervezett reggel fél kilences indulásból majdnem kilenc óra lett, mert finoman szólva nem voltam gyorsvonat, és egy kicsit elkéstem.
Aztán elindultunk. Már a Dobogókőre vezető út is nagyon csodálatos volt, hiszen Pilivörösvárról , Pilisszántó felé vettük az irányt. Ez a jó minőségű mellékút kevésbé forgalmas és hihetetlen panorámával ajándékozott meg minket.
A tervezetthez képest kicsit késve, de megérkeztünk Dobogókőre. Az idő egyre naposabb lett, bár a szél erős volt és mi tagadás egy kicsit hűvös is.
Természetesen nem hagytuk ki, hogy a kilátóból megcsodáljuk a Dunakanyar csodálatos panorámáját. Ez a látvány erővel töltött el minket, hiszen még 17 km és viszonylag kemény terep állt még előttünk.
Egyik útitársunknak köszönhetően ( bár nálam is volt turista térkép ), egy igen friss és jó minőségű turista térkép és Anna segítségével hamar megtaláltuk a nekünk megfelelő turista jelzést . Ezt ezúton is köszönöm neked Anna :-)
A piros háromszögön elindulva megkezdtük hát a túránkat. Természetesen elhaladtunk a sífelvonó és a sípálya mellett is.
Aztán bevetettük magunkat az erdőbe. Az előző hetek esőzéseinek köszönhetően a szárazságnak nyoma sem volt. Ilyen talajon nagyon jó volt gyalogolni. A fák alja gyönyörű zöld szőnyeggé változott, a lombkoronák a zöld millió árnyalataiban pompáztak. Ezt látni kell, az élmény leírhatatlan :-)
A sok eső egyik nagyon kellemetlen hátrányának mi is elszenvedői voltunk, hiszen ahova nem sütött oda a nap, ott szúnyogok százai keserítették meg a kirándulásunkat.
Leleményes barátaink hoztak magukkal szúnyogriasztót, nekem maradt a pulóver és a hosszú nadrág, bár néha az is kevés volt.
Ahogy haladtunk az erdő mélye felé , a szúnyogok is kezdtek eltűnni, mi meg kezdtünk kimelegedni. És még csak lefelé mentünk:-) Vízmosások tucatjai mellett haladtunk el, ami izgalmassá tette az utunkat. Azt persze elképzelni sem tudom mennyi víz lehetett itt a hetekkel ezelőtti sűrű esőzések idején.
Néhányszor előfordult, hogy a piros háromszög jelzést nem találtuk. Kisebb " verseny " alakult ki Józsi és Anna között, hogy ki találja meg előbb a számunkra megfelelő utat. Anna nyerte ezt a kis házi versenyt. Mi nagyon jól szórakoztunk. Ha egy szóval kellene jellemeznem a hangulatunkat a kirándulás alatt, akkor ez a szó a vidámság lenne. Nagyon sokat nevettünk és poénkodtunk. Személy szerint ilyenkor én azt is elfelejtettem, hogy lassan minden tagom fáj és a neheze még bőven előttünk van.
Ez meg is érkezett. A Prédikálószék előtt szakaszon volt néhány igen meredek szakasz. Felfelé baktatva néhányszor eszembe jutott, hogy legközelebb az Alföldre szervezek túrát :-) A túravezetőből lassan sereghajtó lettem. Ezt persze annak köszönhettem, hogy az elmúlt egy hónapban a futás kimaradt az életemből és már nem túráztam legalább háromnegyed éve.
Minden nehéz szakasz véget ér egyszer. Velünk is ez történt. Felértünk a Prédikálószékre. Az elénk táruló látvány bőven kárpótolt minket minden fáradozásunkért. Ennyi szitakötőt, amennyi itt volt, én még nem láttam egy helyen.
Itt végre a szemünk elé tárult az igazi Dunakanyar látványa. Nagyon sok hozzánk hasonló természetet és túrázást szerető embertársunkkal találkoztunk, és összefutottunk néhány tájfutóval is.
Elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy pihenjünk egy kicsit és ebédeljünk. A fenséges látvány, a jó idő és a napsütés csak fokozta vidámságunkat :-)
Ebédünk végeztével elindultunk a Vadálló-kövek irányába. Egy évvel ezelőtt, amikor én először jártam a Vadálló-köveknél szinte leesett az állam, ezektől a formáktól, amit a természet alkotott. Az odafelé vezető út már-már könnyű volt, hiszen lefelé mentünk és a fák védelmében a talaj sem volt sziklás.
Kis idő múlva hihetetlenül gyönyörű látvány tárult a szemünk elé.
A fenti fotók nem adják vissza azokat a hihetetlen formákat, amit a természet alkotott az évmilliók alatt. Én mindenkinek ajánlom, hogy legalább egyszer ellátogasson a Vadálló-kövekhez. Az egy évvel ezelőtti emlékeimből tudtam, hogy az innen levezető út bőven tartogat nekünk izgalmakat. Ez a rész igen sziklás és viszonylag nehezen járható, meredek és bizony nagyon kell összpontosítani , hogy el ne essünk. Nekem ez tavaly sikerült, és két hét sántítást vont maga után. Idén szerencsére minden rendben volt, és természetesen nagyon vigyáztam. Itt kell megjegyeznem hogy a velünk túrázó fiúk ( Józsi és Árpi ) igazi úriemberek voltak, hiszen mindig megálltak és segítettek nekünk épségben lejutni. A többi lány nevében is ezúton köszönöm Nekik.
Ha eddig nem fájt volna a lábunk, akkor ezután a szakasz után már igen:-)
Személy szerint az én lábaim már a forró fürdő és a pihenés után kiáltoztak, de még előttünk volt kb. másfél kilométer lefelé. És természetesen Dobogókő felfelé a Rám - szakadékon át.
Egyszer csak leértünk a völgybe. Ekkor voltunk kb. félúton és már délután három körül járt az idő. Ez minket nem zavart, hiszen a Rám - szakadék izgalmas kalandja még előttünk volt.
Kevés pihenő után folytattuk utunkat.
Pár száz méter után elénk tárult a Rám szakadék fenséges látványa. A bejáratnál barátok köszöntöttek ránk , egy kis időre Timi és Zsolt is csatlakozott a mi kis lelkes csapatunkhoz. Természetesen viszonylag sok víz van a patakban most, de nem annyi, hogy ne tudjunk kényelmesen túrázni. Igazi kaland volt először a sziklákon és farönkökön ugrálni a patak egyik partjáról a másikra. Jó volt időnként gyereknek érezni magam. Nagyon sokat nevettünk ezen a szakaszon is.
Egyszer csak nagyobb sziklák és zúgók látványa tárult a szemünk elé. Az évek alatt a mászást segítő láncok helyét vasból készült létrák és korlátok vették át. Így komfortosabb, biztonságosabb de az igazat megvallva kevésbé kalandosabb lett a mászás a szakadékban. Ennek ellenére remekül éreztük magunkat.
Nekem folyamatosan az járt a fejemben, hogy mekkora ereje van a természetnek. Hihetetlenül szép formákat és csodálatos völgyeket teremtett és teremt folyamatosan. Nincs állandóság csak folyamatos változás, és ez nagyon jó. Minden élőlénynek , sziklának, földnek és víznek megvan a maga szerepe és helye ebben a nagy körforgásban. A természetnél jobb rendező nem kell. Tudom, hogy ez nagyon patetikusnak hangzik , de ezt nézzétek el nekem.
Ha jól emlékszem mindannyian száraz lábbal mentünk végig a szakadékon. Aztán egyszer csak végére értünk ennek a szakasznak is.
Innen már kb. másfél-két kilométer volt a túránkból, de az intenzív emelkedőből állt. Ennek én annyira nem örültem, de nem volt mit tenni, rövid pihenő után ismét elindultunk.
Természetesen ismét sereghajtó lettem, mert az emelkedőhöz igen sziklás út is párosult. Menet közben egy siklóval is találkoztunk.
Ekkor már eléggé elfáradtunk, és lassan az út végére értünk. Személy szerint én már nagyon vártam , hogy felérjünk Dobogókőre és csak megszokásból tettem egyik lábamat a másik elé.
Aztán elérkeztünk utunk végéhez. Ennyire még nem örültem annak, hogy láthatom az autómat:-)
Természetesen nagyon elfáradtunk, de az út szépsége és a látnivalók bőven kárpótoltak minket a nehézségekért.
Egy nappal a túra után minden tagom fáj. Olyan helyen van izomlázam, ahol nem is gondoltam, hogy izom is van:-) Valószínűleg ezzel nem vagyok egyedül. Ennek ellenére bármikor túracipőt húznék és irány a következő túra :-)
Ezúton szeretnék köszönetet mondani minden barátomnak, akikkel személyesen is megoszthattam a tegnapi nap élményeit:-) Kimondhatatlanul Büszke Vagyok Rátok:-)
Találkozunk hamarosan a következő nagyon szép helyen tett kiránduláson :-)
